Térképi pont - reális infó

Sziasztok!
Hétvégén edzettünk a Leventével idei és tavalyi itinerek alapján és felmerült bennem egy kérdés.
Olyan helyzetben, amikor térképi pontot kell elhagyni egy megjelölt irányban (mondjuk észak felé) és ezt meg is tesszük, de nem térképileg, hanem reális információ hatására, akkor a nemzetközi szabályok szerint, ez nem számít pont érintésnek, mivel a reális információ miatt nem voltam a térképen, ugye?
Lehet, hogy kicsit bonyolultam írtam le, de szerintem érteni fogjátok, hogy mit akarok kérdezni.
Azért kérdezem egyébként, mert a tavalyi Laci féle C-etapon, találtam a 7-es pontnál egy kis anomáliát...   :-)
Köszönettel:
Gergő

pontok érintése

Sziasztok,

a pontok érintésével kapcsolatban lenne kérdésem az adott itinerrel kapcsolatban.

Az adott pont után kell a pont környéki SM-t végrehajtani vagy már úgy kell érkezni, hogy az SM szerint haladjunk át a ponton?

A 3-SM3 pontoknál van egy Condition, ezt közben kell megcsinálni vagy utána és elég csak egyszer vagy mindenhol ahol végrehajtható?

A 8as pontnál a megoldásban sok körüljárás volt. Értelmezésünk szerint a felső háromszögbe nem kellett volna bemenni vagy mégis?

Az 555 pont környékén volt egy utca a térképen, ami valójában nem volt úgy ott, az átverés volt?

 

Üdv : Hrabo

Re: pontok érintése

Kedves Hrabo !

 

Az itinerben mindig csak a következő itinerkockát nézed, és azt próbálod a lehető legrövidebb úton teljesíteni. Tehát nem számít, hogy utána mit fogok csinálni, a lehető legrövidebb úton bemegyek az adott pontba. Aztán ott a pontban állva nézem meg a következő itiner kockát, és akkor látom, hogy az SM-et kell csinálnom, ami éppen abban a pontban kezdődik, ahol már állok, ezért megtervezem úgy az utamat, hogy visszatérjek a legrövidebb úton ugyanabba a pontba, és megkezdjem ez SM-et.

Az én tavalyi itineremben az a condition jelölés azt jelenti, hogy a 3-as pont dél-délkelet irányú elhagyása és az SM3 megkezdése között kell e szerint terveznem az utat. Ez két konkrét itinerkockát jelent, és közöttük kell csak figyelembe vennem. Olyan, mintha beékelném a condition itiner kockáit a fent említett két itinerbeli kocka közé. Remélem érthető :)

A 8-as pont ügye az első kérdésedre adott válaszom ismeretében már világos kell, hogy legyen :) Bemész az itiner szerint a 8-as pontba, majd onnan bemész az SM8-ba. Az SM8 a 8-as ponttal kezdődik, tehát fordulsz egyet, hogy megkezdhesd az SM-et. Ezért kellett menni a felső háromszögbe.

Az 555 pont környékén több átverés is volt, egyrészt az egyik utca nem volt a térképen ábrázolva, másrészt pedig egy másik utca nyíl egyenesen volt a térképen, mégis a valóságban kanyargott össze-vissza, és egészen máshova ért rá a térképre. Ez térképi szivatás, ilyen esetben két dolgot kell figyelni nagyon. Egyrészt, ha van olyan utca a valóságban, ami a térképen nincs, akkor azon nem tervezem az utamat soha, hiszen az a térképen nem létezik. Természetesen, ha reálisan jutok rá egy a térképen nem ábrázolt utcára, az nem zavar, úgy kell értelmezni, mint bármelyik másik utcát, ami nincs a térképen.

Ha a térképen van egy utca (vagy útvonal), amit a valóságban nem tudsz követni valami oknál fogva (behajtani tilos tábla, köt.hal. tábla, nem létező utca...stb), akkor az történik, hogy ha "leesel" a térképről (valóságban oda jutsz, ami a térképen nincs ábrázolva), akkor addig haladsz reálisan, amíg a térképre vissza nem jutsz valahol.

A reális haladás szabályai egyszerűek (kivéve csehországban), mindig egyenesen kell menni. Ha a főútvonalon mész, és ki van táblázva, hogy az elkanyarodik valamerre, akkor arra van az egyenesen, amerre kanyarodik a főút. Ha például egy aszfalt út elkanyarodik, de tovább egyenesen folytatódik egy földút, és nincs tábla, ami a főút kanyarodását jelezné, és nincs záróvonal sem az aszfalt út szélén (tehát a kresz szerint mehetsz egyenesen), akkor a reális haladáskor egyenesen a földútra mész.

 

Remélem érthető voltam, ha mégsem, kérdezz vissza, akár itt, akár személyesen.

 

üdv:

Cs

-

RE:Re: pontok érintése

Szia Cs,

 

köszönöm a válaszod. Kezdem érteni a dolgokat, a 8asnál nem a legrövidebb útvonalat terveztem be, ezért kevertem meg magam. Szokni kell a dolgokat és csinálni, utána csak belerázodunk majd.

A válaszból a 'köthal' is világos lett, eddig azt hittem valami mélytengeri előlény. :)

 

Üdv : Hrabo

CEC 2008

Kedves Versenyzők!

A verseny érinti Harkányt is.

CEC 2008

Gergő! Nagyon nyomjátok!

Adom majd a léptékemet és a tájolómat.... ami 6-10 helyre jó szokott lenni :(((

Gyuri

Ok, köszi, szükség is lesz rá

Ok, köszi, szükség is lesz rá szerintem...

Gergő

Ugyan, látott az már szebb

Ugyan, látott az már szebb helyezést is, és biztosan még fog is ! Hajrá Magyarország, Hajrá Pécs !

-

szebb helyezést

...amikor egyszer nekünk adta kölcsön?

 

:ironic:

Ó! Azok a sokak által megemlegetett léptékeim...

Az kizárt, hogy neked az jutott, mert te mindig a rosszabbat kapod, amin a 300-as meg 7200-as meg 14400-as léptékek vannak. De majd einstand lesz.

Lehet, hogy azért mennek jól

Lehet, hogy azért mennek jól a Csabáék, mert nem csak színtévesztők, hanem léptéktévesztők is, és az 14400-es léptékvonalzó pont kikompenzálja a hibát ? :D :D

-

lehet

hogy akkor én is teszek még 1-2 rovátkát erre a lépkvonalzóra... még jól jöhet.. hehe :)

-

Amikor egy reális utasítást

Amikor egy reális utasítást követsz (insert, vagy itinerben megadott reális ablak..stb), akkor a térképet elcsomagolod, és hátrarakod a hátsó ülésre. Amikor végrehajtottad, akkor veszed elő megint, és megnézed, hogy hol vagy, és hova kell menned.

Vegyünk egy példát:

Itiner szerint el kell hagynod a 111-es pontot (legyen ez egy teli kereszteződés, É-D,K-Ny felé néző utakkal) észak felé. Kelet felől érkezel, ezért azt tervezed, hogy jobbra fordulsz a kereszteződésben. Van ettől függetlenül egy insert-ed, hogy STOP-nál mindig jobbra fordulj. És mit ad isten a 111-es pontba kelet felől érkezve egy STOP-ot látsz. Na itt elrakod a térképet, és megcsinálod a jobbra fordulást, majd újból előveszed, és megnézed, hogy hol is tartottál az itinerben. Ott tartottál, hogy hagyd el észak felé a 111-es pontot. De már épp észak felé tartasz a 111-es pontból kifelé. Térkép szerint még nem is voltál a 111-es pontban, hiszen a térkép a hátsó ülésen pihent. A legutóbbi reális infóra emlékszel, ezért tudod, hogyha kelet felől jössz, ott egy STOP-od lesz, és arra van egy insert-ed, tehát nem leszel bent a pontban soha hogyha kelet felől érkezel. Ezért újra tervezed az utadat úgy, hogy valahonnan másfelől érkezz a 111-es pontba és azt észak felé el tudd hagyni. Természetesen a legrövidebb utat tervezed.

 

Remélem jól értettem, és erre gondoltál, és remélem érthetően írtam le. Ha nem, szólj ! Milyen anomáliát találtál a 7-es pontban ?

-

Köszi az infot, én is így

Köszi az infot, én is így gondoltam. A 7-es pont körüli gondom az, hogy amikor először behajtunk oda az előtte lévő reális híd miatt, akkor az én számításom szerint a végén lévő elsőbbségadás tábla az első (páratlan számú), tehát jobbra fordít ki, nem balra, mint a megoldáson szerepel. Bár lehet, hogy előtte volt még egy tábla, amit nem vettünk észre, pl a Szigeti út, Magyarürögi kereszteződésében. Lehetséges?

Gergő

Az insert a 7-es pont észak

Az insert a 7-es pont észak felé való elhagyásával kezdődik. Amikor először odaérsz, akkor a reális híd miatt fordulsz balra a buszfordulóba. Mivel a buszforduló a valóságban egyirányú, ezért a távolabbi végén tudsz csak befordulni (ott, ahol a 7-es pont van). De mivel ez reális infó volt (mármint a hidas insert), ezért a 7-es pontban még nem voltál, ergó a háromszöges insert sem él még. A következő dolgod, hogy bemenj a 7-es pontba (az itiner miatt), és elhagyd észak felé. Emiatt balra fordulsz a táblánál (ami még nem vonatkozik rád insertileg) és bemész a 7-es pontba. Elhagyod észak felé, és hopp, már él az insert. Ezért fordulsz először jobbra, a többit elméletileg már tudod...

-

Aha, így végülis világos. Én

Aha, így végülis világos. Én úgy értelmeztem az itinert, hogy a háromszöges insert már előbb is él...   :-(

Gergő

Lehet, hogy el kéne jönnöd

Lehet, hogy el kéne jönnöd pénteken, vagy szombaton a második körös CEC témázásra Kacsintás

-

Sajnos nem leszek itthon,

Sajnos nem leszek itthon, amúgy jönnék...

Gergő